ingyenes weblap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
Akela
Minden ami AkelA


Akela Történet
[az oldal állandó fejlesztés alatt van]

1990. augusztus 24-én alakult meg a „A dzsungel könyve” vezérfarkasának nevét viselő Akela zenekar. Négy fiatal srác, az énekes Katona László, a gitáros Pavelka Gyula, a basszusgitáros Pálvölgyi László és a dobos Sobry József.
Ekkor kezdődött volna a Moby Dick és a Dance közös turnéja, amelyre a Dance nem tudott elmenni, így helyükre az Akela beugorva rögtön a sűrűjében találta magát. Hat-hét bulit játszhattak, aztán gyorsan felvettek két új szerzeményt (Rockernek születtem és Nem hiszek), amikre a kemény zenét kedvelők még mindig rázzák a hajukat. 1991-ben, hogy „harapósabb” legyen a falka, Györki István személyében még egy gitáros érkezett a zenekarba.

1992-ben jelent meg a Hungaroton gondozásában első albumuk, a Fenevad. Időközben a dobos, Sobry belefáradt a dolgokba és kizárta magát a csapatból. Távozása után sokáig kereste a banda az utánpótlást, míg végül az önálló lemezbemutató turnén az Omen-tag Nagyfi Zoli nyújtott segítő kezeket és lábakat nekik. Kis idő múlva új dobos mutatkozott be Sobry helyén: a szolnoki Ratkai Miklós. Az önálló turné nagy közönségsikerrel, a záróbuli pedig a nagycirkuszbeli „botránnyal” végződött.

1994 februárjában a Felvonulási téren egy alkalmilag felállított cirkuszsátorban tartotta meg a banda első Farkasfarsangját. Az ott rögzített anyagot tartalmazza a harmadik albumuk. Ezután egy új stúdióalbum is napvilágot látott, A félelem születése. Ismét dobos csere történt: Kertész Gábor (Napocska) érkezett, aki a Retek után ismételten belépő (és megint kilépő) Sobry után csatlakozott a Falkához.

Az Akela ötödik születésnapját új kiadóval (Warner-Magneoton) és egy újabb albummal ünnepelte, melynek címe Fekete bárány volt. A lemez címadó daláról klipként egy horrorrajzfilm mese készült, mely a jellegzetes farkasmesék hősének kalandjáról szólt.   A banda dobosa itt már újra Sobry volt, aki megkaphatná a „legizgágább tag” címet is, hiszen az elmúlt öt évben ötször lépett ki  az együttesből és hatszor vissza... A ’95-ös év egyetlen nagy Akela koncertje szeptember 15-én a Kerepesi úti Ügető-pályán került megrendezésre. Itt már sztárvendégek is felléptek: többek között Smici (Moby Dick), Pohl Mihály (Lord), Kalapács Józsi és Nagyfi László (Omen). De nem hiányozhattak a régi Akela-bulikról ismert show-elemek, mint az iszapfürdő, vagy a tűznyelés sem.

Az 1996-os esztendőt az Akela nem csak egy új dobossal, hanem egy új anyag elkészítésével is indította. A punkos hangulatú minialbumot Főnök elmondása szerint Pávcsi erőltette, aki szívesen hallgatott punk zenét. Azonban szó sem volt stílusváltásról, ez csak egy batyus kirándulás volt a punk-műfajba, de az Akela megmaradt a korábbi vicsorgós vonalnál. Visszatérve a személyi változásokra, az új dobos, Szalay Gábor (Stirlitz) nem csak a koncerteken, de a stúdióban is keményen állta a sarat, ellentétben elődei többségével, akik a stúdióban többnyire elvéreztek. A vegyes érzelmeket kiváltó „kurt-a punk al-bumm” után 1996 végén megjelent egy „igazi” stúdióalbum is Fővárosi Emberkert címmel, aminek bemutatója a VI. Farkasnap keretében november 29-én a Petőfi Csarnokban volt. A rendezvényen az együttes jelképe, egy élő kanadai fehér farkas is jelen volt.

1997-ben megjelent a sorrendben nyolcadik stúdióalbum Fájdalomcsillapító címmel. A lemezmegjelenést országos turné követte a Dinasty és a Catheter (ex-Atomic) társaságában, a nagy PeCsa-bulit pedig júliusban tartották a fiúk. 1997 vége felé aztán kiderült, hogy a Falkatagok jövőről alkotott elképzelései bizony eltérőek. Hárman is más jellegű zenét szerettek volna játszani, mások pedig egész más pályát választottak maguknak a zenélés helyett. Búcsúzni viszont csak szépen szabad.

Ezért 1998 áprilisában napvilágot látott egy dupla album. Az egyik CD a február 20-i Farkasfarsang koncert felvételét tartalmazta, a másikon pedig hat vadonatúj nótát találhattak a rajongók. Az utolsó koncertre május végén a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán került sor.

Azóta viszont hosszú-hosszú néma csönd következett az zenekar történetében, ugyanis a tagok a szélrózsa minden irányába szétszóródtak a világban. Mígnem 2001 őszén el nem kezdték rebesgetni a hírt: újra összeállnak a fiúk. Ezúttal a pletyka igaznak bizonyult, hiszen úgy döntöttek a tagok, egy nagy koncert erejéig újra összeállnak. Katona „Főnök” hívó szavára hazajött Pálvölgyi Laci Amerikából, és a többiek is lefújták a port hangszereikről, hogy 2002. február 23-án újra hallhassa mindenki a farkasüvöltést.

Eddigi Tagok: Katona László, Györki István, Kertész Gábor, Pálvölgyi László, Pavelka Gyula, Ratkai Miklós, Sobry József, Szalay Gábor, Szíjártó Zsolt, Kovács Attila, és elnézést kérek ha valakit kihagytam volna, ennyit sekerült összegyüjtenem..


Forrás : zeneforum.hu


vissza előre Sok Sok Sok ! Akelások !

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.